Szirén és Soma, a három fejű sárkány

Szirén és Soma, a három fejű sárkány.

Szirén és Soma, a három fejű sárkány

Valamikor régen egy csodától és varázslattól hemzsegő völgyben volt egy elvarázsolt erdő, ahol a fák ősi titkokat suttogtak, a folyók pedig altatódalokat énekeltek. Ebben az erdőben mindenféle varázslatos lénynek laktak, tündérek csillagporos szárnyakkal, zöld manok földig érő fülekkel, egyszarvúak hófehér sörénnyel, szőrös nyakiglábak, apró fénytündérek, akik éjszaka a fák közti ösvényeket világították meg, az ősi bölcs bagoly, aki mindent tudott az erdő történelméről, és még egy különleges lény, Finyi, a faőrző manó is, aki a fák nyelvén tudott beszélni.

Ennek a varázs erdőnek a mélyén élt egy különleges sárkány, akit Szirénnek hívtak. Ezüstös-zöld pikkelyei lágyan ragyogtak a napfényben, és kedves, meleg szemében mindenki megnyugvást talált. Szirén vigyázott az erdő lakóira, és mindenkihez volt egy kedves szava. Ha elszórt egy-egy pikkelyt az azonnal smaragddá vált a földön. 

Egy este, amikor a szürkület rózsaszín és lila árnyalatokkal festette az eget, sötét árnyék vetült az elvarázsolt erdőre. Az égbolt beborult, és a szél vészjóslóan süvített a fák között. Az erdő lakói reszketve bújtak össze, mert az idegen, aki az erdő határán megjelent, nem volt más, mint egy háromfejű sárkány. Somának hívták, és híres volt a vad természetéről. A három feje folyton vitatkozott, és mindegyik más-más módon akart uralkodni.

Az első fej, akit Morgónak hívtak, mindig morgott és panaszkodott. Szeretett volna mindent azonnal megszerezni, és nem érdekelte, kinek árt vagy kinek a nyugalmát zavarja meg. Ő volt a leghevesebb és legmorcosabb a három közül.

A középső fej, akit Szelídnek neveztek, teljesen más természetű volt. Szelíd nyugodt, tisztelettudó sárkányfej volt, aki próbált megértően viszonyulni mindenkihez, még az ellenségeihez is. Gyakran próbált közvetíteni a másik két fej között, de Morgó állandó dühöngése és a harmadik fej nagyravágyása miatt nem volt könnyű dolga.

A harmadik fej, aki Nagyúr névre hallgatott, hiú és nagyravágyó volt. Nagyúr mindig arra vágyott, hogy uralkodjon és csodálják őt. Hatalomra és hírnévre áhítozott, és a legszebb páncélt, a legragyogóbb kincseket akarta megszerezni magának. Őt nem érdekelte más csak a dicsőség.

Ezért volt, hogy a három fej szinte folyamatosan vitatkozott.

-Miért pazaroljuk az időt ezekre a nyápic erdei lényekre? – kérdezte Morgó, amikor beléptek az elvarázsolt erdőbe.

-Törjünk be és vegyük el, ami csak kell!

-De gondolj bele, hogy a rombolással csak ellenségeket szerzünk! - szólalt meg Szelíd békésen.

-Miért nem próbálunk meg békét kötni? Talán megosztják velünk az erdőt. -Jaj Szelíd, te olyan unalmas vagy - nevetett Nagyúr lenézően.

-A dicsőség azé, aki erővel megszerzi!

-Ha az erdei lények látják, milyen hatalmasok vagyunk, úgyis meghajolnak előttünk!

Soma dübörögve lépett be az Elvarázsolt Erdőbe, lángok nyaldosták a szája szélét, lángba borították az ősfákat és felperzselték a zöldellő aljnövényzetet. Egy tűzokádó sárkány, fekete, mint az éj, szemei, mint égő szén, üvöltése megrázta a fák leveleit.

A mágikus lények ide-oda rohangáltak, és megpróbáltak elmenekülni a Soma nyomát követő pokol elől.

-Én, Soma, a háromfejű sárkány, uralkodni akarok e felett az erdő felett! Mostantól kezdve mindenki engedelmeskedni fog nekem! - kiáltott harsány hangon.

Az erdő lakói rémülten menekültek, és rohantak, hogy hírül adják Szirénnek, mi történt. Tudtak, hogy okosnak kell lenniünk, mert erővel nem győzhetik le.

Szirén elindult az erdő legmélyére, ahol a három fejű éppen egy hatalmas fát próbált kidönteni.

Nyugodt, de határozott hangon szólította meg:

-Soma miért akarsz elpusztítani mindent, ami szép ebben az erdőben?

A háromfejű sárkány mindhárom feje egyszerre fordult Szirén felé, és mindegyik más-más arckifejezéssel nézett rá: egyikük dühösen, a másik meglepetten, a harmadik pedig kissé tanácstalanul. 

-Azért, mert én vagyok a legerősebb, és minden, ami az erdőben van az enyém kell, hogy legyen!

-Soma, miért nem próbáltok egy csapatként működni? -Nézd meg az erdő lakóit! Mindannyian különbözőek, mégis segítik egymást. -mondta Szirén. Az igazi erő abból fakad, hogy a különböző tulajdonságaitok egymást kiegészítve működnek. Itt minden teremtmény más, mégis harmóniában élnek.

A három fej Összenézett, bár mindegyik másképp reagált.

Morgó elégedetlenkedve morogta:

-Mi hasznom származik ebből? Azt akarom, hogy végre megkapjunk mindent, amit csak akarunk! Az elvarázsolt erdő lakói, látva, hogy Soma, csak rombol és rabol, elhatározták, hogy csapdát állítanak. A tündérek, manók és más varázslatos lények összefogtak, hogy egy különleges tervet szőjenek

Az erdő legbölcsebb lakója, Béla, a bagoly, javasolta, hogy csalják az erdőbe. A tündérek hálót fontak varázs fonalból, a manok kifeszítették a láthatatlan hálót.

Amikor Soma megérkezett, és mindhárom feje az erdő lakóira figyelt, a tündérek a varázshálóval körbe vették, a manók pedig biztosították, hogy ne szabadulhasson ki. Miután mozdulatlanná tették, bíróság elé állították.

Béla, a bölcs bagoly, a bíró szerepét töltötte be. Súlyos, mély hangon szólította meg a sárkányt:

-Te, háromfejű sárkány, ma eljött az ideje, hogy számot vess a tetteiddel! Az erdő lakóinak életét megzavartad, békénket feldúltad.

Soma fejei mind máshogy reagáltak a helyzetre. Morgó, aki mindig haragos volt, dühösen felkiáltott:

-Csapdába csaltatok! Ezért megfizettek!

Nagyúr, aki mindig nagyravágyó volt, fennhéjázva lenézett a többi lényre:

-Ti, apró, gyenge lények? Hogy merészeltek engem kérdőre vonni? Csak Szelíd, a középső fej volt, aki elgondolkodva, csendesen kérte őket: -Kedves erdőlakók, adjatok nekünk egy esélyt, hogy bebizonyíthassuk, képesek vagyunk megváltozni.

-Csend legyen. Elég! – koppintott az asztalra bagoly a bíró.

Csak akkor szabadulhattok ki, ha hajlandók vagytok a változásra.

Som fejei egy manó hétig csak vitatkoztak egymással. Egy idő után Szelíd nagyon szomorú lett, szégyellte a fejtestvérei viselkedését.

Szirén, látva, hogy valamelyest megingott Soma egysége, egy különleges ajánlattal állt elő:

-Ha akarod, én megmutatom neked az erdő szépségeit, és elmondom neked az itt élők titkait. Így talán te is megtalálod, amit keresel.

Így Szirén elvezette az erdő különleges helyeire. Megmutatta neki a tündérek tisztását, ahol a virágok éjjelente ezernyi színben ragyogtak. Elvitte a varázsfához, ahol a manók ősi dalokat énekeltek, és elkalauzolta az erdő legmagasabb dombjára, ahol a naplementében minden fa ezüstösen csillogott.

Ahogy Soma egyre több csodát látott, rájött, hogy ez az erdő nem csupán egy hely, amit uralni lehet, hanem egy közösség, ahol mindenki a maga módján fontos.

Végül mindhárom fej egyszerre, a saját hangján, de egy szívvel megszólalt:

-Ígérjük, hogy megváltozunk, és többé nem veszekszünk. Tudták, hogy ha nem tanulnak meg együttműködni, soha nem lesznek szabadok.

A varázsháló az ígéret hatására meglazult, de az erdő lakói nem eresztették el őt azonnal. Béla és Szirén figyelmeztették, hogy ha megszegi a szavát, végleg el kell hagynia az erdőt.

Amikor a hajnal első sugarai megérintették az erdő elszenesedett széleit, valami varázslatos dolog történt. Szirén bármerre járt, új élet kezdett kicsírázni -virágok nyíltak, a fák újra nőttek, és a patakok ismét csilingelő hanggal folydogáltak a kövek között.

A következő napokban az Elvarázsolt Erdő úgy virágzott, mint még soha. Soma végül megtalálta a saját útját. Megértette, hogy az igazi erő nem abban rejlik, hogy másokat legyőz, hanem hogy segít megóvni azt, ami értékes.

Szirén szavait kőbe vésték és a varázs erdő imája lett:

Álmodj egy olyan világot, ahol a bátorság és a kedvesség uralkodik, és ahol a hősök a legváratlanabb formákban jelennek meg.