Kép forrása: mesterséges intelligenciával készítettem a mesémhez
Tündérlámpások éjszakája.
Kíváncsi vagy, hogy mikor van a Tündérlámpások éjszakája? Elmesélem, figyelj csak!
Hol volt, hol nem, valahol a Tündérvölgyön innen, a Derce-patakon túl, éltek a tündérek. Minden év augusztusának első vasárnapján tartották meg a Tündérlámpások éjszakáját. Ilyenkor sok-sok lámpást indítottak útnak, hogy bevilágítsák, beragyogják az égboltot, mint megannyi csodás csillag.
A szorgos kis tündérkezek sokat dolgoztak, hogy az augusztusi égboltot szebbé, fényesebbé varázsolják.
Malvinka épp egy új lámpást készített, amikor belépett barátnője, Liliána.
- Óh! De gyönyörű lesz ez a lámpácskád is! – kiáltott fel elragadtatva. –Hányadiknál tartasz?
- Nem is tudom! Ott van a lámpásszámláló, amikor eggyel elkészülök, megnyomom, és az rögzíti. Pillants rá, és már láthatod is!
- Azta! Száz. Nagyon serény vagy! – ámuldozott Liliána. – Én kevesebbet készítettem.
- Nem baj! Ha minden tündértársunk buzgón dolgozik, akkor augusztusban ismét lámpafényes lesz az égbolt. Az emberek ennek nagyon örülnek. Amikor egy-egy csillaglámpásunk lefelé ereszkedik, olyankor kívánnak valamit. Állítólag, ezek a kívánságok teljesülnek.
- Ezt nem is tudtam. Még én is alkotok majd, de már megfájdult a kezem, muszáj pihenni. Jössz velem játszani? – kérdezte Malvinkát.
- Hát…, nekem se árt egy kis kikapcsolódás. Ha segítesz ezt befejezni, akkor utána mehetünk is!
Amikor elkészültek, szaladtak ki az udvarra. Felpattantak a Tündérforgóhintára és dalolni kezdték a Tündérlámpás-dalt:
Lámpás, lámpás tündérlámpás,
fénylik fenn az égbolton.
Csodás fénye csillog-villog,
sziporkázik és ragyog.
Aki látja, megcsodálja,
gyorsan kíván valamit,
teljesülhet minden vágya
a lámpácska majd segít!
- Lassan vissza kell térnünk, mert folytatni kell a munkát – mondta Malvinka.
Aznap, estefelé, tündérgyűlést tartottak. Hortenzia, a főtündér elmesélte a legifjabb tündéreknek, hogy milyen fontos szerepe van a tündérlámpásoknak.
- Tudjátok, ezek a lámpások beragyogják az augusztusi éjszakát. Az emberek, amikor látják, hogy a tündérlámpásaink lefelé ereszkednek, kívánnak valamit. Szeretnek hinni a csodákban. Azt, hogy sikerül-e elérni, amire vágynak, kitartásuknak, tudásuknak, ügyességüknek is köszönhetik, és annak, hogy bíznak abban, hogy teljesülhet. Tehát, ehhez kellenek a mi kislámpásaink. Ezen a különleges, csodás augusztusi éjen több lámpást indítunk útnak, hogy sokan gyönyörködhessenek látványukban, kívánhassanak.
Az újonc lámpást készítő tündérkék tátott szájjal hallgatták Hortenziát. Elhatározták, hogy még szorgalmasabban fognak dolgozni, hogy minél több embernek szerezzenek örömöt.
A Földön eközben, a kis Liza különöset álmodott. Minden lefekvés előtt, azt kérte, hogy gyógyuljon meg az anyukája. Egyik éjjel, álmában megjelent egy apró tündérke.
- Üdvözöllek! - mondta a tündér lágy, csilingelő hangon. - Én Amina vagyok. Társaimmal olyan lámpásokat készítünk, amik képesek segíteni azoknak, akik igazán hisznek a csodákban, és tiszta szívből kívánnak.
Liza szeme tágra nyílt a csodálkozástól.
- A te kívánságod, és a lámpás varázsereje együtt hozhatják el a gyógyulást. Figyeld augusztus első vasárnapján az égboltot! Akkor indulnak útnak a Tündérlámpások. Amikor meglátsz egy olyat, amelyik lefelé ereszkedik, kívánj valamit, s az, teljesülhet. De jól figyelj! Ne szaladsz el! Ez egy évben csak egyszer van ilyen.
Azzal hopp! Eltűnt. Liza hitte is, meg nem is azt, amit álmodott. Elhatározta, hogy azon az estén résen lesz, és nagyon fog figyelni, hátha meglát egy lefelé jövő lámpácskát.
Elérkezett a varázslatos Tündérlámpások éjszakája. A tündérkék a felhőkön ülve várták a tündérsíp hangját. Amikor Hortenzia belefuvintott a sípjába, egyszerre engedték útjukra a lámpásokat. Mint megannyi ékkő terültek el az égbolton, majd néhány lámpácska elindult le, a Föld felé.
Liza épp feltekintett az égre, és meglátta, az egyik csillogó, lefelé tartó Tündérlámpást. „Á! Szóval erről mesélt nekem Amina. Hát mégiscsak igaz, létezik!” – gondolta magában a kislány.
- Apácska! Gyere! Nézd, milyen csodálatos fényes valami közeledik felénk! Gyorsan hozd ki anyácskát is, hogy ő is láthassa ezt a fényes csodát!
Liza apukája ölben hozta ki feleségét, leültette a ház előtti kispadra.
- De gyönyörű! – sóhajtott halkan Liza anyukája. – Úgy tudom, hogy ha valaki hullócsillagot lát, akkor kívánni kell valamit, és az, lehet, hogy teljesül.
- Ez a különleges dolog, nem más, mint egy Csillag-Tündérlámpás! – jelentette ki Liza határozottan. Kívánjunk valamit!– kiáltotta.
Másnap Liza anyukája vidáman köszöntötte reggel kislányát.
- Képzeld, sokkal jobban érzem magam! Úgy látszik, hogy a kezelések most kezdenek hatni – mondta reménykedve.
- Igen anya! – mosolygott Liza, szíve hevesen dobogott az örömtől.
"Én tudom, hogy az a különös Csillag-Tündérlámpás is segített, amiről Amina mesélt. Igaza volt, valóban teljesült a kívánságom, anyukám jobban lett. "- gondolta magában Liza, de nem árulta el a titkát senkinek.
Az orvosok is meglepődtek a javulás láttán. Csak Liza tudta, hogy mi is segített még a gyógyszerek, kezelések mellett.
Liza úgy gondolta, hogy szeretet és a remény mellett a varázslat, a csoda is ott rejtőzik a világban, csak hinni kell benne.
Ezt a mesét írta: G. Joó Katalin amatőr író
G. Joó Katalin vagyok, negyven évig tanítottam egy általános iskolában. Néhány írásom megjelent Erdélyben, Szerbiában, Szlovákiában is. Több elismerést, díjat kaptam már. A Cseresznyevirág c. mesém bekerült a 2. osztályos OFI-s olvasókönyvbe, a kis Hótündér története pedig határon innen s túl nagyon népszerű.