Százszorszép meséje

Százszorszép meséje.

Valahol, régen, volt egyszer egy csodás kert. Itt szebbnél szebb virágok tündököltek. Illatukkal csalogatták az embereket. Karcsú derekukkal kecsesen hajladoztak a lágy szellőben. Aki erre járt, nem győzte csodálni őket. Virágbóbitájukat gőgösen igazgatták, ha a szél összekócolta azokat.

Nem nagyon beszélgettek egymással, mert mindegyik azt gondolta, hogy ő a legszebb éke a kertnek. A dölyfös rózsák, a felfuvalkodott dáliák, az álmodozó liliomok, az édes illatú orgonák, a büszke kardvirágok, a hetvenkedő kristályvirágok mind-mind magukat tartották a legelőkelőbbnek.

Egy kis virág megbújva szomorkodott a kert végében. Ő apró, kis szirmait napfény hatására kinyitotta, este vagy esős időben összecsukta. Csendesen hallgatta társai vitáit, beszélgetéseit. Vele szóba sem álltak. Rangon alulinak tartották, hogy egy ilyen kis semmi virággal szóba elegyedjenek. Hisz még neve sem volt! Nem is értették, hogy keveredett közéjük.

Egy nap tikkadtan sóhajtoztak:

- Óh, a nap hogy megperzselte a gyönyörű szirmocskáimat! - mérgelődött a rózsa.

- Igazán eshetne egy kis esőpermet! - pihegte a tulipán.

A kis szerény virág is nagyon szomjazott már, hisz napok óta nem volt eső.

Esténként, amikor a többiek elszundítottak, ő halkan énekelt, dúdolgatott. Dalai arról szóltak, hogy milyen magányos, és még sajnos a nevét sem tudja. Arról is szólt az éneke, hogy milyen jó lenne egy kis eső, mert a kertben minden virág szomjazik.

Egy este eljött hozzá a virágok tündére.

- Ne búslakodj, te kedves virág! Szép vagy te is, akár a többiek! Sőt! Százszor szebb! Mától a neved legyen Százszorszép.

- Igazán? Százszorszép? Én? – ámuldozott a kis virág.

- Igen! Megérdemled. Te nem vagy olyan hiú, mint itt a társaid. Ezért úgy határoztam, hogy ne csak a kertekben virulj, hanem legyél a rétek, mezők virága is. Bárhol pompázhatsz, így az emberek sok helyen gyönyörködhetnek benned. A többiek meg itt maradnak a kertben. Te útra kelhetsz! Mivel a többiekre is gondoltál, hát jöjjön egy zápor, ami felfrissíti a kert virágait. Ég veled! – mondta a Virágtündér és eltűnt.

- Köszönöm! - sóhajtotta a kis virág, és hálásan nézett az elszökkenő Virágtündér után.

Az eső is szemerkélni kezdett. Feltámadt a szél. A Százszotszép apró magvacskáit felkapta, szétszórta mindenfelé.

A kis Százszorszép most már vidáman dalolt. A kert virágait maga mögött hagyta, és élvezte, hogy milyen sok helyen bukkanhat fel ezentúl, díszítve a mezőket, réteket.