Nincs mitől félned

Nincs mitől félned.

            A mackó reggeltől késő délutánig a kislány asztalán üldögélt. Nem szeretett egyedül lenni, mindig félt valamitől, pedig tudta, hogy hamarosan hazaérkezik a család, és akkor újra kézbe veszik. Mindenki kedvenceként vitték magukkal a házban és a kertben, a vacsoránál és az esti mesénél is jelen lehetett.

            – Itt vagyok! – kiáltotta a kislány, amint átlépte a küszöböt.

– Gyere gyorsan, olyan sokat vártam rád! – suttogta a mackó, és egészen megkönnyebbült, amikor a kislány beszaladt a szobájába, letette a táskáját és ölbe vette őt.

– Hosszú volt a nap, ugye? – simogatta meg a kicsi kéz a buksiját.

A mackó egy szót sem szólt, csak hozzábújt. Ha tudnád, mennyire félek, amikor nem vagy itthon! – gondolta. A kislány nem is sejtette, hogy a kedvence fejében mi jár, kiszaladt vele a kertbe, és felült a hintára. Egyik kezével magához szorította a plüsst, a másikkal kapaszkodott, és ahogy lendítette magát, leejtette a játékát. A mackó a földre pottyant, és jól megütötte magát.

Ez nagyon fáj! Sosem múlik el! Jaj, soha nem leszek már a régi! – szorongott a mackó. A kislány megállította a hintát és felvette őt a földről.

– Nagyon sajnálom, hogy elejtettelek! Hadd poroljalak le! – mondta bűnbánóan, és megveregette a mackó hátát.

Finomabban ütögess! – kérte gondolatban a mackó, és közben nagyon aggódott, hogy a kis kéz erősebben paskolja őt meg.

Szerencsére a kislány nem tudta, hogy a plüss fejében mi jár, hogy folyton fél valamitől, mindig szorong és aggódik, így amikor végzett, ismét ölbe kapta, és bevitte a vacsorához, majd leültette egy székre.

Itt ne felejtsen engem! – szorongott a mackó, mert bár nem volt egyedül, és már nem fájt, ahol megütötte magát, és nem is kellett leporolni, de a félelemre megint talált okot.

Vacsora után kiültek az erkélyre, és együtt nézték a csillagokat, miközben Anya mesélt a kedvenc könyvükből. Hamarosan lefekvéshez készülődtek, és a kislány az asztalára ültette a mackót, amíg ő a fogat mosott.

Nem szeretnék itt aludni! – mondta hangosan, és ezt meghallotta a csillag, aki a nyitott ablakon bekukkantott.

– Mackó, volt már olyan, hogy az asztalon aludtál? – kérdezte.

– Nem. Soha! – felelte a mackó.

– Akkor nincs mitől félned! – állapította meg a csillag.

– Egész nap egyedül vagyok, és olyankor is félek! – panaszkodott a mackó.

– Történt már valami bajod ilyenkor? – kérdezte a csillag.

– Nem, sohasem. Nincs mitől félnem, ugye? – érdeklődött a mackó.

– Azt gondolom, hogy nincs. Te hogy érzed? – ragyogott a csillag.

– Most úgy érzem, hogy ebben a percben, itt biztonságban vagyok – nézett ki az ablakon a mackó. – De ma hintáztam a kislánnyal, leejtett a földre, megütöttem magam, és attól tartottam, hogy sosem leszek a régi – folytatta.

– Úgy látom, hogy teljesen rendbejöttél! – figyelmeztette a csillag.

– Kár volt előre félnem – állapította meg a mackó. – Igazából én folyton aggódom. Elrontja a szép napokat a félelem – folytatta.

– Ez igaz – hagyta jóvá a csillag.

– Miután felvett a földről a kislány, kiporolta a bundám, akkor attól tartottam, hogy túl nagyot fog ütni, pedig ez nem is történt meg soha. A vacsoránál egy székre ültetett, akkor azon aggódtam, hogy ottfelejt – mesélte tovább a napját a mackó. – Pedig sosem történt ilyen – folytatta kis idő múltán. – Nem is volt mitől félnem! – kiáltotta.

– Ki beszélget? – lépett be az ajtón a kislány és körülnézett. Ezüstös fény töltötte be a szobát és a mackó ugyanúgy ült az asztalon, ahogy az előbb letette. Lefektette a párnájára, majd bebújt mellé.

– Aludjunk egy nagyot! Holnap korán kelünk! – súgta a kislány, és betakargatta a mackót.

Másnap korán elment a család, és a játékok otthon maradtak. A mackó elhatározta, hogy ezentúl törődik velük. Mesélt nekik azokról az élményekről, amelyek széppé tették a napjait. A homokvárról a kertben, a hintáról, amivel a magasba lehet repülni, a csillagfényes estéken a mesékről, amelyeket a kislánnyal együtt hallgattak. Olyan gyorsan eltelt az idő, hogy másokkal foglalkozott, hogy egészen meglepődött, amikor a kislány belépett az ajtón, és felvette, majd kivitte a kertbe. Felszabadultan élvezte a játékot, és amikor egy kis baleset történt mindig orvosolták.

Jól mondta a csillag, nincs mitől félnem! Ha egy kis baj történik, megoldjuk! – gondolta. Este, amikor a kislány elment fogat mosni, a csillag bekukucskált az ablakon, és meglátta az asztalon a mackót, aki éppen őt figyelte.

– Milyen szépen ragyogsz! – vette észre a maci.

– Köszönöm! – mosolyodott el a csillag. – Most, hogy rájöttél, nincs mitől félned, észrevettél egy csomó más dolgot is a környezeteben, úgy látom! – mondta örömmel.

            A maci felszabadultan nevetésre húzta a száját, és úgy is felejtette.

– De jó, hogy ilyen vidám maci lett belőled! – vette magához a kislány, amikor végzett a fogmosással, és visszatért a gyerekszobába. Betette az ágyba a párnára, és szeretettel betakargatta a paplannal.

– Álmodjunk szépeket! – kívánta, mielőtt lehunyta a szemét, és ez a kérés hamarosan teljesült.

Szerintetek miről álmodott a maci?