Melitta, a kikelet tündére

Melitta, a kikelet tündére.

Mikor az első zöld hajtások előbújtak a földből, és az első virágok megjelentek a mezőn, egy aprócska, aranyos tündér szállt alá az égből. Ő volt a tavasz tündére. Az ő feladata volt elhozni a kikeletet minden élő számára.

A tündér egy hófehér ruhát viselt, amely tiritarka virágokkal volt ékesítve. Hosszú, arany fürtje csillogott a nap sugaraiban, kék szemében boldogság ragyogott. Volt neki egy varázspálcája, amelynek segítségével elűzte a hideget, előcsalta a meleget, felébresztette az alvó növényeket, és kihímezte az erdőt, mezőt. Rózsás virágokat varrt a fákra, fehéreket a bokrokra.

Szállása a kertek és a mezők fölött volt. Itt is, ott is élt, éldegélt, és figyelte, ahogy a növények előbújnak a földből, a madarak énekelni kezdenek, és az állatok boldogan ugrabugrálnak az erdőben. Ő vigyázott rájuk. A legtöbb élő számára láthatatlan volt, de azok, akik hittek benne, érezhették jelenlétét.

Melitta, a tündér perdült- fordult pörgős tüllruhájában, varázspálcájával rásuhintott azokra, akik még az édes álmukat aludták. – Ébresztő, hétalvó! Itt a tavasz! Hasadra süt a nap! – cirógatta meg féltőn a még szundikálót. – Ááááá, de jót aludtam! Jé, kikelet van! – ébredt fel mosolyogva. Melitta tündérszárnyával fellibbent a virágzó fák fölé, csing- ling- ling – szólt varázspálcája. Ripsz- ropsz pirosra érlelte a cseresznyét, az epret, a kertekben beérett a saláta, a zöldborsó, az újhagyma és még sorolhatnám.  Melitta tündérszárnyával fellibbent a fák fölé, csing- ling- ling – szólt varázspálcája. Ripsz- ropsz megrepedtek a fészkekben a tojáshéjak: csip- csip, csip- csirip – köszöntek a kismadarak. – Ó, megbetegedtél, szép virágszál? – kérdezte aggódón. – Meggyógyítalak! - csing- ling- ling – szólt varázspálcája és bimbót bontott a rózsa szirma. – Milyen finom az illatod, bódító! – mosolygott a tündér. Így volt ez minden nap, egész tavasszal. Mindenki, aki érzékelte a tavasz tündérének jelenlétét, köszöntötte, és üdvözölte a növekedés és a megújulás hírnökét. Ő pedig boldogan mosolygott rájuk. –  Érezzétek ti is a természetben rejlő csodákat, ápoljátok és védjétek azokat!-

Melitta szabadon szállt az égen, és soha nem tartózkodott sokáig egy helyen. Mindig akkor jelent meg, amikor szükséges volt. Ti láttátok már?

Itt a vége, fuss el véle!