Kép forrása: Canva AI generált
Kenyérbeles, emberes.
Friss és ropogós volt a kenyér,
Szerettem volna a belét.
Kiszedtem belőle a közepét.
Félretettem a köpenyét.
Már tömtem volna a számba,
Egy szikra intett megnyugvásra.
Hohó, várjunk csak, egy pillanat,
Kenyérbélből lehet varázslat.
Legyen egy emberke, vagy kettő is,
Kinek van feje, lába, keze is.
Kézbe vettem hát a tésztát,
Szorgosan formáltam a lábát.
Készen lettem, de csálé lett,
Néha a feje, lába leesett.
Félretettem, gyúrtam egy másikat,
Ez jobb lett, a lába is ott maradt.
Láttam, egyik mosolygott is rám,
Ettől nekem is fülig ért a szám.
Talán ez lehet a varázslat?
Kedves lett nekem a kis fajzat.
Megenni nem volt kedvem őket,
Mert sajnáltam az életüket.
Fogtam hát a ropogós szélét,
Elrágcsáltam nem kedvelt részét.
Tök finom volt az, nem tagadom,
Így mostantól már rajta hagyom.
Hogyhogy mit? A kenyér kérgét!
És majd néha meghagyom a belét.
Gyúrni fogok belőle valamit,
Figurákat, cicát, meg sünit is.
Jó játék ez és jól is lakom,
Jobban örül majd a pocakom!
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki hozzászól!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a verset írta: Bubenkó Andrea örömíró, hobbiíró, mindennapi mesélő
Bár gyerekkorom óta időről-időre mindig megtalált a mesélés - néha az írás is - valamilyen formája, az első gyermekünk születése után írtam le az első mesém a férjem unszolására. Ezt persze aztán több is követte mindenféle, - kisfiamnak illetve kislányomnak szánt - valós és kevésbé valós mesebeli karakterrel. Azzal biztos nem mondok újat, hogy a mesék illetve a történetek kitalálásában jelenleg is sokat ...