Kaland a Zeneszigeten

Kaland a Zeneszigeten.

Ella leült a zongorához, hogy begyakorolja a házi feladatul kapott zeneművet. Ahogy az illatos cseresznyefák lombjai ringatóztak a tavaszi szélben, úgy keltek életre a kislány ujjai alatt a zongorahangok, emlékek és álmok kavalkádjaként. És ekkor, az áhitatot megtörve egy szarka repült az ablakpárkányra, odatipegett a zongorához, felkapta a kottát, aztán huss, már vitte is. Ella felháborodva a váratlan „merénylettől" kiszaladt az utcára a tolvaj szarka után. Abban reménykedett, hogy a madár a kottától hamarosan megszabadul, és lepottyantja valahol, de nem így történt. Mert a szarka, mintha csak játszadozni akart volna vele, hol egy padon pihent meg, hol egy játszótéri hintán, mindig bevárta a kislányt, aztán megint tovább repült. Végül a Duna szentendrei szakaszán egy ott várakozó komphajó orrára repült. Ella már azt hitte, hogy sikerül visszaszereznie a kottáját, felugrott a kompra, de az abban a minutában el is indult. A kompon néhány hangszert cipelő gyerek, a hajóskapitány, meg a szarka voltak az utasok. Ella odament a kapitányhoz és megkérdezte, hogy hova mennek?

"A Zeneszigetre."-hangzott a kurta válasz.

"A szarka a Zenesziget hírnöke, és azért lopta el a kottát, mert a sziget harmóniáját veszély fenyegeti."

„És nekem mi közöm van ehhez?"

„Egy régi, elfeledett dallam eltűnt az egyik legfontosabb zenekari kottafüzetből. És úgy tűnik, hogy ez éppen a tiéd."

„De hát azt a zenetanárom komponálta!"-háborodott fel Ella, mire a hajóskapitány azt mondta, hogy:

„Biztos vagy benne? Lehet, hogy a tanárod tőlünk szerezte meg és most azzal akar sikert aratni! Legjobb, ha utánajársz a dolognak! Mindjárt kikötünk és mondhatom, hogy ha bejárod a Zeneszigetet csodás élményben lesz részed."

"A Zeneszigeten?"

"Igen, itt minden lakó,– legyen az ember, állat vagy növény – képes zenélni. Innen kapta a nevét."

És miközben a kapitány kikötött a hajóval, a következőket mesélte: „Réges-régen ez a sziget nem volt más, mint egy kopár szikla, amely felett mindenki tekintete elsiklott, aki arra járt. Egy éjszaka, egy ritka égi együttállás során egy csillag hullott a szigetre, ősi, kozmikus dallamokat hordozva. A dallamok életre keltették a sziklát, erdőket, folyókat és vibráló tájakat teremtve. A sziget teremtményei a csillagfény zenéjéből alakultak ki - minden faj a hangok és a harmónia egy-egy egyedi aspektusának megtestesítésére született. Nem sokkal ezután egy ördöngős, vándor zenész látogatta meg a szigetet. A táj szépségétől megihletve örök harmóniával áldotta meg, biztosítva, hogy a sziget minden lakója békésen együtt éljen a zene iránti közös szeretetük révén. Azóta a sziget a dallam és a csoda szentélyeként virágzik, elrejtve a legtöbb ember szeme elől, és csak a zenét szerető embereket fogadja."

„És kik élnek itt?”- kíváncsiskodott Ella, miközben nem vesztette szem elöl a tolvaj szarkát.

„Hát például a Melódia rákocskák: ők kicsi, ékszerszerű rákok, a páncéljuk halkan dúdol, ha megérinti őket a szél.” Amikor tovább mentek Ella pár gyönyörű, fényes szőrű rókát pillantott meg. „Ők a kórista rókák,-mutatott rájuk a kapitány-a bundájuk a hangok alapján változtatják a színűket, amelyeket együtt énekelnek.”

Ekkorra Ellát már egy egész csapat kísérte. Körüldongták a Harmónia tündérek, akik apró szárnyas lények voltak. „Ti mit tudtok?”- kérdezte Ella.

„Énekelj nekik valamit és meglátod.”-mondta a kapitány. Ella kiválasztott egy szép dalt, s ahogy énekelte a Harmónia tündérek szárnyai fényesebben ragyogtak, és ritmikus táncba kezdtek.

Ella ekkor bagoly huhogást hallott, mely utánozta az énekét. „Ők a Visszhang baglyok.-mondták a tündérek. „Bármilyen dallamot tökéletesen meg tudnak ismételni, amúgy az ősi dalok védelmezőiként is működnek.”

A basszushangú-teknősökön aztán végleg meglepődött Ella. „Hát ezek a nagy, lassan mozgó teknősök, hogy kerülnek ide?”

"A Vándorzenész vette őket egy állatkertben, miután rájött, hogy mély, rezonáló hangokat keltenek, amikor páncéljukkal a partszéli kövekhez csapódnak.” „Hát ez fantasztikus!” -lelkesedett Ella, aki még szívesen hallgatta volna őket tovább, de a hajóskapitány sürgetni kezdte őt és a hangszert cipelő gyerekeket, hogy el kell jutniuk a koncertre, egy bazaltkövek által körbezárt helyre, ahol az összes állat, ember, növény egy nagy hangversenyre készül.”

„Egy növény hogy tud zenélni?” -nevetett Ella.

„Majd a szirénvirágok elmondják neked.”-mutatott a növényekre az egyik gyerek, aki már ismerte a sziget titkát. És amikor a szél megrezegtette a szirmaikat a virágok dallamosan zengeni kezdtek. Őket túlharsogták a Versalkotó szőlőindák, melyek a zene vagy énekszóra reagálva nőni kezdtek, leveleik lírai mintákat rajzoltak a kövek lapos oldalára. A kottáról meg a Hangszövő Pókok gondoskodtak, akik kottára emlékeztető hálót szőttek, amelyek érintésre halk szimfóniát produkáltak.

Ellának legjobban a Hárfásfülű nyulak zenéje tetszett, akik, hosszú, hárfaszerű füleik simogatáskor lágy dallamokat szólaltattak meg. A nyulakat karcsú macskafélék követték, akik tökéletes ritmusban doromboltak, és a sziget zenéjének metronómjaként működtek a farkuk miatt. De a zenebona nem lett volna teljes a Balladákat kántáló bogarak rezgő hangjai és a Billentyűs szentjánosbogarak nélkül, az előbbieknek a páncélja úgy csillogott, mint a hangjegyek; a szentjánosbogarak fénye meg szinkronban pulzált az alkonyatkor általuk kibocsátott dallamokkal.

És persze még jöttek a Szurok tündérek, ők csintalan apró, kis lények voltak, akik játékosan változtatták a kibocsájtott hangok magasságát, váratlan harmóniákat hozva létre.

"Még hiányoznak a Ritmikus mosómedvék és az Akkord gyíkok." Szólalt meg Ella legnagyobb meglepetésére Kázmér a zongora tanára. "Tudod Ella, ők bármilyen felületen természetes ütőhangszeres hangokat hoznak létre."

"És az Akkord gyíkok?"

"Ők színváltó gyíkok, színárnyalatuk a dallam hangulatát tükrözik.".

Ezek a lények mind hozzájárulhattak a sziget varázslatos hangulatához, és mindegyikük szerepet játszott a zenei harmónia életben tartásában.

"És most azért csaltalak ide, hogy egy igazán egyedülálló koncertben legyen részed."-mondta Kázmér.

"Szóval akkor a lopott kotta sztori nem is igaz! "

"Hát nem teljesen.-ismerte be a tanár.

És a természet alkotta pódiumon a különböző zenetudású állatok felsorakoztak: a Harmonika nyulak és a Gyíkok párba álltak, s miközben a nyulak hárfaszerű füleikkel játszottak, a gyíkok színeket váltogattak a dallamokhoz illeszkedve.

A Ballada bogarak szimfonikus rezgései mélységet adtak a Mosómedvék ritmikus farok ütéseinek.

A Szurok tündérek a Basszushangú teknőcök mellé repültek és az általuk keltett hangokból humoros dallamokat hoztak létre, nevetést keltve a szigetlakók körében.

A szentjánosbogarak az indák között repkedtek, lüktető fényükkel megvilágítva az egész szigetet.

A macskák, mint természetes metronómok, mindig más tempót adtak meg a játékos rákoknak, amelyek zümmögő kagylóhéjai zökkenőmentesen illeszkedtek a macskák ritmikus dorombolásához.

A műsor a Szirénvirágok és a Harmónia Tündérek szelíd harangjátékával zárult, arra táncoltak emberek, növények és állatok, a lélegzetelállító fény- és hangjátékban. Szóval a hajóskapitánynak igaza volt, mert Ellának valóban varázslatos élményben volt része. A szarka befejezésül Ella elé ejtette az ellopott kottát, ami a Macskaduett egy tanára által komponált változata volt. A szoprán szólamot kellett Ellának elénekelnie, a basszus szerepet meg egy mélyhangú kandúrra osztották. Páratlan sikert arattak vele, a macskák nem tudták abbahagyni a farkuk ritmikus csapkodását.

"Mit gondolsz, milyen zenei eseménynek adnának otthont ezek a kompozíciók?"-kérdezte Kázmér Ellától.

"Háát talán Szentivánéj napján kellene egy koncertet tartanunk!

"Remek ötlet!-felelte a tanár, majd Ellával együtt hajóra szállt, hogy hazakísérje tanítványát.