A csodapalánta

A csodapalánta.

Dorka már korán reggel izgatottan kipattant az ágyból, még papucsot sem húzott, úgy szaladt a konyhába: – Anya, végre itt a szombat! – kiáltotta lelkesen, és pördült egyet örömében.

   – Észrevettem, Kisprücsök, mert ilyenkor nem kell téged sem ébreszteni, sem noszogatni, hogy igyekezz az öltözködéssel – mosolygott az édesanyja.

   – Mert PIACNAP van, és mindjárt itt van nagyi értem!  Igyekeznem kell! - magyarázta a kislány izgatottan, miközben nagyokat kortyolt az elé készített kakaóból.

   – Bizony! Muszáj menned, hiszen nélküled el sem találna oda a nagyi! – mosolyodott el az anyukája.

     – Lehet, hogy éppen eltalálna – válaszolta Dorka karjait széttárva: – De kis segítene neki kiválasztani a legédesebb barackot és a legpirosabb paradicsomot? Ugyan ki kóstolná meg, hogy elég édes-e a méz és friss-e az eper? Ki mosolyogna kedvesen az eladó nénikre? Vajon kire mondanák, hogy „Terikém, milyen bűbájos a kisunokád?"

 – Mi lenne, ha beszéd közben a szalámis kiflit is eltűntetnéd a tányérodról egy kis bűbájjal? – szakította félbe a szóáradatot az anyukája.

Kis idő múlva megérkezett a nagymamája, kézen fogta Dorkát, és együtt indultak a közeli piacra. Amikor beléptek a kapun, a kislány megállt egy pillanatra, és nagyot szippantott a levegőbe: érezte a friss kenyér, a kürtőskalács és a lángos illatát. Amikor elindultak a hosszú sorok mentén jobbra-balra pillantott: az asztalokon gyümölcsök és zöldségek tornyosultak, a kofák fáradhatatlanul sürögtek és forogtak, kimérték és zacskóba csomagolták a portékáikat, a vevők kosarakat és szatyrokat cipelve járták a sorokat, s az egész piac úgy zsongott, mint egy hatalmas méhkas. 

–    Nagyi! Ez a piac olyan, mint egy hatalmas élő mesekönyv! – kiáltotta elragadtatva Dorka.

     – Igen, és minden standnál te vagy a főszereplő! – ölelte át a nagymamája. - Gyere, nézzük meg, árul-e málnát Kati néni!

– Jó reggelt, Dorka! – köszönt rá mosolyogva Kati néni. – Megkóstolod a málnát? Vagy inkább egy barackot szeretnél?

Dorka udvariasan válaszolt: - Inkább egy barackot kérek!  -, majd a gyümölcsöt óvatosan beletette a kosarába.

A következő asztalnál egy bácsi kínálta a friss zöldségeket, a sor végén pedig a virágárus néni álldogált, előtte hatalmas vödrökben vágott virágok, a ládákban palánták sorakoztak. Az egyikben már csak egy csenevész árválkodott. Dorka odafutott a vödrökhöz, és megcsodálta a hatalmas fejű dáliákat, az illatozó rózsákat, amíg nagymamája a palánták között válogatott.

–  Vidd el ezt a kis semmiséget is, Terikém! - mutatott rá az eladó a vékony szárú növénykére. - Ingyen odaadom, úgysem kell már senkinek!

 – Mert olyan csúnya és vézna! - fordult oda Dorka. - Sohasem lesz olyan szép, mint ezek! - mutatott körbe a vödrökben sorakozó szépségekre.

– Ebben tévedsz, kisunokám! - mondta nagymama. - Ez egy csodapalánta, elámulsz, ha meglátod, mivé fog cseperedni!  - tette hozzá jelentőségteljesen biccentve a fejével.

– Csodapalánta? Hiszem, ha látom - húzta el a száját Dorka, de hagyta, hogy nagymama az ő kosarába tegye a  csenevész növénykét.

Hazavitték, és egy apró cserépbe ültették nagymama kertjének egy árnyékos zugába helyezték el, ne bántsa a tűző napfény. Teltek- múltak a napok, Dorka naponta elment, hogy megnézze, milyen virág lesz nagymama csodapalántájából. Ha már ott volt, rendszeresen meg is öntözte, ahogy pedig fejlődni kezdett, nagyobb cserépbe helyezték át a  virágot. Dorka figyelte, ahogy újabb és erősebb hajtásokat, majd bimbókat hozott, míg végül virágba borult a palánta. Már messziről észrevette a színes szirmokat, boldogan odaszalad a cserépkez, de örömét csalódottság váltotta fel:

– Ez csak egy petúnia! Pedig azt mondtad, hogy csodapalánta! Egy csodapalántából ezerszínű kívánságliliom lesz, nem egy közönséges virág! - fordult nagymamájához szomorúan a kislány, és könnyek szöktek a szemébe: - Annyit öntöztem, gondoztam a semmiért! 

– A semmiért? Szerinted miért ilyen szép és életerős? - simogatta meg Dorka buksiját a nagymama. - Lehet, hogy látszólag csak egy petúnia, de a te törődésednek köszönheti virágait, és ez az igazi csoda.

Dorka elpirult, szégyellte magát. Leguggolt a virághoz, és megsimogatta a szirmait: - Hozom a locsolómat, és megöntözlek, mert vízre is szükséged van, mint nekem a reggeli kakaómra.

Ahogy futott a kerti csaphoz, a nagymamája utána szólt: - Lehet, hogy ez a virág, nem teljesít kívánságokat, de az övé már biztosan valóra vált, hiszen neki van a leggondosabb kertésze.