A bátor Micike

A bátor Micike.

Május vége volt, a bodza virágok már elvirágzóban voltak, és helyettük a levendula kezdte pici szirmait bontani. A fákon már éretten aranylottak a sárgabarackok. Egy fekete cica mama, kétségbeesetten élelmet keresett. Felfedezett egy kutya nélküli házat. Ott szaglászott. De nemcsak az éhséggel kellett megküzdenie, hanem az ott lakó macskákkal is, akik nem nézték őt jó szemmel. Zörögtek a csontjai, szemei kigúvadtak. A cica már olyan nyomorúságosan nézett ki, hogy Flóra ezt már nem tudta tétlenül nézni, és adott neki egy kis tápot. 

Másnap megjelent a cica mama, két szintén fekete kölykével. Így mit volt mit menni, Flóra nekik is adott enni. S befogadta őket. Cica mama lassan kiszépült. Gyarapodott, szőre fényessé vált, szemecskéi visszahúzódtak. Ám egy nap mikor a gazdi enni adott nekik, már nem három fekete cica evett a melléképület végében, hanem négy.

-No fene! Hát te?- csodálkozott a lány.

Mert mama macska egy korábbi alomból származó lányát is elhívta ehhez a házhoz. Aki a Mici nevet kapta. Így az új cica csapat négy feketeszurok színű cicából állt. De ez az új helyzet volt, akit nagyon zavart. Állandósultak a nézeteltérések a feketék és a már ott lakó cicák között. Az egyik, Rozi, aki hószínű volt, szabályosan üldözte őket. Néha még a másik oldalon lévő ház udvaráig is elkergette őket. Egyszer így szólt mama macska Micihez.

- Én már úgy unom ezt a féktelenül támadó Rozit. Menjünk el innen! Tudok egy helyet. Meghúzzuk ott magunkat, néha fogunk egy egeret, vagy madarat, jó?

- Igen? Na jó, megpróbálhatjuk. - válaszolta Mici.

A két szurokszínű fogta a vándor botját és eltűnt. De ez az ötlet, katasztrofálisnak bizonyult. Flóra nem látta őket hetekig. Ám egy nap visszatértek. Szegény mama macska fején egy óriási seb éktelenkedett, Mici, nem tudott egyenesen járni, rángatózott a feje. Valakik nagyon elbánhattak a két cicával. Mama macska másnap eltűnt, és Flóra soha többé nem látta. Ám Mici sorsa kicsit másképpen alakult. Flóra édesanyja elvitte a helyi állatorvoshoz, aki nagyon okos családból származott, és szerencsére a legkisebb fiú, azaz az állatorvos, a kisvárosban maradt, és tehetségével az ott lakókat szolgálta. Műtője és röntgen gépe is volt. A szomszéd falubeliek is hozzá jártak, sőt volt olyan finnországi magyar, aki haza repült, hogy vele kezeltesse a négylábúját. A doki sok injekciót adott neki, és megállapította, hogy a cica feltehetően mérget evett, és érdemben nem tudott segíteni a bajbajutott szőrmókon.

Flóra édesanyja azt javasolta, hogy altassák el Micit, de Flóra ezt nem engedte. Mert az élet drága kincs, melyre vigyázni kell, és még a beteg élet is élet! S hátha később javulni fog.

Mici egy téli napon megint butaságot csinált, mert ismét elcsatangolt. Egy héttel később, egy zimankós téli napon, mikor a fák is csak fázósan húzták össze magukat, Mici belepottyant valahol, valamilyen vízbe. S ott állt tél derekán, csuromvizesen. Ekkor az ösztöne azt súgta neki, hogy azonnal térjen haza. Mikor megjelent a gangon, teljesen elázva, himbálózó fejjel, még a többi macska is elhúzódott tőle. Szerencsére Flóra hamar meglátta, feltette a műhely asztalra, és törölközővel szárítgatta. Ez nagyon jól esett Micikének. De utána a gazdájának, egy sokkal jobb megoldás jutott az eszébe. Kihozta a hajszárítót és finom, meleg levegővel szárítgatta. Fújta a hasát, fejét, farkát, minden testrészét. Mici pedig vidáman állta, sőt hangosan dorombolt. Jót súgott a szíve, mikor azt javasolta neki, hogy menjen haza. Mert megmenekült. A szárítgatás után, a gazdája adott neki ebédet is. Ettől fogva Mici csak akkor hagyta el az udvart, ha a kertbe ment nagy dolgát végezni, vagy ha Flóra kint dolgozott a veteményesben.

Ám egyvalami nem változott. A hószínű, továbbra is űzte a szurokszínűeket. Így azok inkább a kertben éldegéltek. De Mici egy nap, kidüllesztette a mellét, és mikor Rozi felé közelített, erőteljesen megindult felé, előre lendítette mancsát, amivel ezt jelezte.

 - Ha a közelembe jössz, ha belém mersz kötni, úgy elpáhollak, hogy attól kódulsz! Megtanítalak én kesztyűbe dudálni!

S, hogy még hatásosabb legyen, meg is indult Rozi felé. S mi történt ezután? A cicák nem ugrottak össze, hogy sűrű bukfencezés és hangos csatakiáltások közepette megmérkőzzenek, hanem, Rozi kitért. Sőt elment onnan. Ez a taktika olyan jól bevált Micinek, hogy attól fogva, csak így közelített a hószínűhöz. Mici a bátor kiállásával megmutatta, hogy benne is van erő, és hogy nem érdemes vele packázni, mert aki őt megtámadja, megbánhatja. Rozi attól kezdve óvatosabban, sutábban mozgott az udvaron. A Mici kocsonya lelkű testvérei is sokkal nyugodtabbak lettek, már-már rámertek ülni a cica székre, vagy belebújtak a cica ládába. Micike bátorságával utat mutatott a többi cica társának is.

S Flórának végül igaza lett abban, hogy négylábúja még talán jobban lehet egyszer. Mert Micike állapota javult. Fejecskéje nem rángatózott már összevissza, egyenesen tudott járni, és ha meglátta Flórát az udvar túlsó végében, egészen ügyesen odaügetett hozzá. Bár sokszor nyávogott, mégis élvezte a békés cica élet mindennapjait. Vagyis tavasszal jókat nyújtózkodott a virágoskertben, finomakat evett, dorombolva tűrte a gazdi kezének simogatását, télen pedig Máli cica hátára mászván, vígan kuckózott a cica dobozban.

Igaz történet alapján.