Mese a hét törpéről

Mese a hét törpéről.

Történt, hogy egy kora reggeli napon a róka meg a farkas ücsörögtek az erdőben az út mentén, a bokrok takarásában. Igazándiból nem akartak ők rejtőzni, hogy nyulat fogjanak vagy valami ilyesmi, nem. Az ok sokkal egyszerűbb volt. Az igazság az, hogy előző este úgy berúgtak, mint az állat, ami nem volt nehéz, mivel mindketten azok is voltak, és tették ezt az "Út a Gladiátor képzőhöz" nevű kocsmában ott az erdő szélén. Mivel záróra után a sötétben botorkáltak hazafelé részegen, nem csoda, hogy nemes egyszerűséggel beborultak az út melletti árokba, ahol a Delírium manó mély álomba ringatta őket. Így aztán reggel kábán bámultak maguk elé, mikor is meghallották azt a dalt, amitől rögtön felállt a hátukon, na meg mindenhol rajtuk a szőr. A dal, ami így szólt: "Hejhó-hejhó, dolgozni de jó!", na meg az a vidám fütyörészés!

"Ezek azok a kib...ott törpék!" - mondta a farkas.

"Ja" - válaszolta a róka - "csak tudnám, hogy mi a túrónak tudnak ezek állandóan örülni, mert ha jönnek, ha mennek a bányából, állandóan fülig ér a szájuk. Szerintem ezek nem is bányásznak ott bent, hanem valami gombát termesztenek, valami varázsgombát, ha érted, mire gondolok" - mondta a róka a farkasnak.

"Lehet" - válaszolta a farkas - "szerintem meg kábítószert csempésznek át a bányán keresztül."

"Ezt hogy érted?" - kérdezte a róka.

"Hát úgy, hogy gondolj csak bele: Walt Disney filmesített meg minket, na és hol? Hát Amerikában! Na és Amerika melyik országgal határos? Hát Mexikóval! Biztos a bánya másik vége átnyúlik Mexikóba, ezek meg a törpének álcázott gonosz kis csempész manók. Csak nézz rá a Kukára, az szinte mindig úgy néz ki, mintha most jött volna Ozoráról, és a szemei meg úgy állnak, hogy ha sírna, akkor a könnye egy része a hátán folyna végig. Szerintem tuti, hogy lövése sincs, hogy hol van. Biztos ezért is mennek mindenhova csoportosan, mert abban bíznak, hogy legalább az egyikük nincs annyira beállva, és akkor az nagyjából tudja az utat oda-vissza. Mert ha egyszer ezek szétszélednek, a büdös életben nem lehetne őket többé egy helyre terelni. Na meg ott van Hapci: egyszer kérdeztem tőle, hogy miért tüsszög állandóan, erre azt válaszolta, hogy a portól. Érted, a "portól"."

"Ja" - válaszolta elgondolkodva a róka - "mondjuk így most már értem, miért van mindig egy fehér csík az orra alatt. Idáig azt hittem, azért van, mert tejet ivott."

"Aztán meg ott van még Vidor, aki úgy vigyorog állandóan, mintha Hófehérke neki mondott volna igent. Egyszer" - mesélte tovább a farkas - "oda jött hozzám arcán azzal az idétlen mosolyával, és azt kérdezte, hogy: "Mondd, te szép ordas-bordás, nem akarsz vega lenni? Mert van egy kis füvem!"

"Mire én azt mondtam neki, hogy húzz innen a francba! Mire ő azzal válaszolt: "Nem húzlak, menj magadtól!" És imbolygó léptekkel ott hagyott. Szerintem olyan ritka, mikor ezek észnél vannak, mint árvaházban a szülői értekezlet. Tudort meg egyszer láttam a bánya bejárata előtt levegőzni fehér köpenyben, és a kezében meg egy gázálarcot szorongatott. Biztos ő zacskózza az anyagot, ráadásul biztos beszippantott egy keveset a cuccból, mert azt mormogta magában, hogy "beszarás, minden törpét kéknek látok!". Szép kis mesehősök" - állapították meg mindketten, majd rágyújtottak a következő "vicces cigire".