Lalika ringató meséje

Lalika ringató meséje.

Lalika, aki négy éves forma kisfiú volt, Bellával a nagynénjével labdázott az ebédlőben. A szülei elmentek a szupermarketbe bevásárolni. S a kisfiúra a nagyszülők és a nagynénje, Bella vigyázott. Egy kis labdával játszottak. Tél volt, kint csupaszon álltak a fák, a szürke időben. Bella így szólt.

-Lalika, nekem most már el kell mennem lepihenni, játszál mamáékkal, jó?

Lalika bólintott. Bella ugyanis tartósan beteg volt. A nap nagy részét ágyban töltötte. De amikor ott volt náluk pici Lali, mindig igyekezett vele sokat játszani, törődni. Nagyon szerette az unokaöccsét, akinek nagyon szép kis lelke volt. A lány felment a szobájába, és lefeküdt. De jaj, egyre erősödő sírás szüremlett fel a szobájába. Először csak halkabb, majd kezdett bömbölésbe fordulni. Lalika, nagyon elkezdett sírni. Így Bella úgy döntött, hogy mégis visszamegy az ebédlőbe. A kisfiú, hogy otthagyta a nagynénje, nem találta a helyét, hiába beszélt vele a nagymamája a legszebb hangján és a legszebb szavakkal.

-Lalika, ne sírj! Itt vagyok. – szólt a nagynéni.

De Bella fáradt volt már a játszáshoz.

-Tudod mit? Olvasok neked egy mesét, jó?

A fiúcska bólintott. De honnan szedjek mesét? Gondolta magában Bella. A lány akkor még nem tudta, hogy az interneten micsoda csodás mesék találhatóak, az ő mesekönyveit pedig már vagy a padlás őrizte papír dobozban, vagy a könyvespolcai hátsó soraiban kucorogtak valahol.

- Meg van, a Nők Lapjában, mindig van mese, nem?- kérdezte a szüleit.

- Igen, úgy emlékszem. –szólt Bella anyukája, Lalika nagymamája.A fiatal  nő lehozta a hálószobából az újságot és kikereste a mesét. Letelepedett egy nagy birka bőrrel leterített fotelbe, kicsit lejjebb csúszott benne, hogy tudjon pihenni, amíg olvassa a mesét. Lalika pedig a másikba ült. Bella elkezdte olvasni a történetet. A fiúcska közben odahozta a kis párnáját, azt szorongatta, másik kezét cumi gyanánt a szájába tette. S önfeledten elkezdte hallgatni a mesét. Élvezte a nagynénje jelenlétét, kedves hangját, a mese szólamát, mely igazi, csendes, kedves hallgatásba ringatta őt. Így Lalikát sikerült megnyugtatni. 

Mikor a mese már majdnem véget ért, haza érkeztek a kisfiú szülei. Az anyukája rögtön megkereste Lalikát, s látta, hogy gyermeke örömmel hallgatja a mesét. A fiúcska arca is felderült a szülei láttán. S Bella pedig nagyon hálás volt, hogy Lalika szülei nem néhány perccel korábban érkeztek meg, amikor még zengett a ház az unokaöccse sírásától. A kisfiú odafutott az anyukájához, Bella pedig felment a szobájába és lepihent. S örült, hogy Lalika már nem sírt tovább.

Igaz történet alapján.