A sértődős kismackó

A sértődős kismackó.

            A nagy nyári melegben izzott a játszótéren a homokozó és forrón mocorogtak a hinták. A libikókára rászállt egy kismadár, de a lábacskáit szinte perzselte a meleg, így hamarosan tovaröppent, és behúzódott a közeli nagy fa lombjába.

            Mackó mama sietve haladt a kavicsos úton, egyik kezében egy gyümölccsel telt kosarat vitt, a másikkal a kisfiát fogta.

– Szeretnék lent maradni és játszani! – szólalt meg a kismackó.

– Nagyon meleg van. Menjünk előbb haza, és ha hűl egy kicsit a levegő, akkor megígérem, hogy visszajövök veled! – felelte a mamája.

– Nem, én most akarok itt maradni! – erősködött a kismackó, és elengedte az anyukája kezét, majd odaszaladt a hintához. Az anyukája elkeseredetten figyelte, ahogy beleül, és hajtja magát.

Álldogált egy darabig, majd így szólt:

– Szállj le, kérlek!

A kismackó azonban nem akarta meghallani, mert eszébe sem volt hazamenni. Az anyukája fogta magát, és elindult egyedül. Amikor már messze járt, a kismackó felett az ágon csiripelni kezdett a kismadár:

– Miért nem hallgatsz a mamádra? Igaza van, tényleg nagy a meleg! Hidd el, később sokkal jobban esne hintázni!

– Nincs semmi közöd hozzá, hogy én mikor játszom itt! – förmedt rá a kismackó.

– Nagyon bután viselkedsz! – rázta meg a szárnyait a kismadár.

–  Nem viselkedek bután! Nem vagyok buta! Nem maradok a közeledben, elmegyek innen! – sértődött meg a kismackó ezeknek a szavaknak a hallatán, és lekászálódott a hintáról, majd az anyukája után sietett. Hamar utolérte, mert Mackó mama kezét már húzta a tele kosár, meg-megállt, hogy letegye a földre, és közben szusszanjon egyet.

– Segítsek? – kérdezte a kismackó, mert nagyon megsajnálta a mamáját.

– De jó, hogy megjöttél! Örülök, hogy meggondoltad magad! – nézett rá boldogan mackó mama, és megsimogatta a buksiját. – Kedves tőled, hogy segíteni akarsz, de ez a kosár nagyon nehéz! – tette hozzá.

A kismackó erre nekiveselkedett, és megemelte.

– Majd én viszem! – mondta, de kettőt lépett, és le kellett tennie.

– Tudod mit? Ha mindenáron segíteni szeretnél, akkor adok a kezedbe egy kiló málnát! – mondta a mamája, és kivett a kosárból egy piros gyümölccsel megrakott dobozt. A kismackó büszkén vitte a málnát, és út közben csipegetett belőle. Amikor a mackó házhoz értek, már jól is lakott a gyümölccsel.

– Látom, torkoskodtál! – jegyezte meg mosolyogva mackó mama, amikor elvette tőle a zacskót és betette a hűtőszekrénybe.

– Ettem belőle, de nem vagyok torkos! – felelte a kismackó sértődötten.

– Jaj, ne duzzogj már! – szólt rá az anyukája. – Köszönöm, hogy hazajöttél velem, és még segítettél is nekem! – folytatta, és hálásan nézett rá.

A kismackónak nagyon jól esett, hogy az anyukája így megdicséri. Eszébe jutott a kismadár, aki miatt kiszállt a hintából és hazafelé indult.

– Ha nem sért meg engem, akkor még most is hintázok! Pedig nagyon nagy a meleg! Azt hiszem, igazat mondott, butaság lett volna maradni! Ráadásul az anyukámat is magára hagytam a nagy kosárral! – gondolta, aztán hangosan megjegyezte:

– Anya, egy kismadár miatt szaladtam utánad! – mondta, és amikor az anyukája kérdőn nézett rá, elmesélte, hogy mi történt vele.

Amikor elhallgatott, a mamája lassan megszólalt:

– Megsértődtél, de megbántad. Magadtól segítettél, és úgy látom, már nem haragszol, hogy torkosnak neveztelek.

– Nem, mert tényleg az voltam! – felelte a kismackó, mire a mamája elmosolyodott.

– Jól eltelt az idő! Gyere, menjünk játszani! – hívta a kismackót.

            Bandukoltak ketten a szürke kavicsokon a játszótérre. A nap már lemenni készült, gyerekzsivaj töltötte meg a környéket. A kismadár még mindig a fán üldögélt, és a kismackó felkiáltott hozzá:

– Örülök, hogy megszólítottál délután!

A kismadár csiripelt egy nagyot, majd megkönnyebbülve tovaszállt, és már nem látta, hogy a kismackó milyen boldogan játszik a többiekkel nyáreste.

– Nem is olyan buta ez a kismackó, hamar kiengesztelődött, amikor rájött, hogy igazat szóltam, és nem akartam megsérteni, csak megvédeni! – gondolta út közben.